Kárpát-medencei etnikai térképsorozatunk legújabb (hatodik) tagja a szlovéniai Muravidék (Prekmurje) mai területére vonatkozólag kísérli meg felvázolni az etnikai térszerkezetnek az elmúlt fél évezredben lezajlott átalakulását és jelen állapotát. A bemutatott terület Szlovénia egyik legelmaradottabb [1], északkeleti, 948 km2-nyi régiója, amely az ország területének 4,7%-át teszi ki. E tájak túlnyomó része az elmúlt évszázadokban a Tótság, Tótföld, Vendvidék [2] nevet viselte, amely alapvetően a Mura és a Rába közötti szlovén etnikai területre vonatkozott. A Dunántúl délnyugati szegletében fekvő, 900-1919 és 1941-1945 között Magyarországhoz tartozó, 1919-ben elcsatolt területet az új államban (Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban, majd Jugoszláviában) „Murántúlnak” (Prekmurje) nevezték el. Magyar részről a Szlovéniához került tájat 1945-ig Muramelléknek [3], majd Murántúlnak, néha Mura mentének, az utóbbi évtizedekben dominánsan Muravidéknek hívták.
Térképünk címoldalán a Muravidék mai területének 1880-ra, 1910-re, 1931-re, 1941-re, 1991-re és 2002-re vonatkozó, magyar (1880, 1910, 1941), jugoszláv (1931, 1991) és szlovén (2002) népszámlálási adatokon nyugvó etnikai térképeit mutatjuk be népességarányos kördiagramok segítségével. A térképeken a főbb etnikumok térbeli eloszlását és az aktuális közigazgatási beosztást kísérhetjük figyelemmel. A települések nevének megírásánál első helyen a mindenkori hivatalos nevet, majd ez alatt minden város esetében a magyar, a többi, vegyes etnikumú településnél, minden időpontban a helyileg fontos kisebbségi nevet tüntettük fel. A hátoldalon lévő nyolc melléktérkép a Muravidék mai területének 1495, 1784, 1880, 1910, 1931, 1941, 1991 és 2002-beli nyelvi-etnikai térszerkezetét, a táblázat pedig a főbb etnikumok lélekszámának, arányának 1787-2002 közötti változását tárja fel. A melléktérképeknél és a táblázatnál az 1880 előtti időszakban itt élt népesség „etnikai-nyelvi-származási” megoszlására vonatkozó adatai nagyon eltérő jellegűnek és bizonytalannak minősíthetők. Az 1495-ös magyar királyi adóösszesítés időpontjában a vizsgált terület lakott részén, a mai települések jelenlegi közigazgatási területén élt népesség valószínűsíthető abszolút vagy relatív „etnikai” többségére az adott forrásokban az egyes településekre vonatkozó direkt „etnikai jellegű” utalások, többnyire a földrajzi nevek nyelvészeti elemzése alapján vonhattunk le következtetéseket. A lakott területeket, létező településeket 1495-ben Csánki, D. (1894), Engel P. (2001) [4], 1784-ben Neu, J. (1782-84) [5] alapján határoztuk meg. A 18. század végére vonatkozólag az egyes települések etnikai többségét elsősorban a „Lexicon locorum..1773”, Korabinszky J.M. és Vályi A. [6] alapján tüntettük fel. A hátoldali melléktérképeken a legfontosabb településeket a mindenkori hivatalos, korabeli domináns néven írtuk meg.
Az 1495-ös adóösszeírást [7] feldolgozó Kubinyi A. (1996) [8] adatai alapján úgy számítjuk, hogy a mai Muravidék területén kb. 12.000 lakos élhetett. [9] A terület 5 mezővárosa (oppidiuma) közül kettő (Alsólendva és Dobronak), 186 faluja közül 27 lehetett magyar, 4 német többségű (1. térkép). A települések etnikai megoszlása alapján feltételezhetjük, hogy a vizsgált területen élő népességnek 81,4%-a lehetett szlovén, 16,6%-a magyar és 2%-a német [10]. Az etnikai térszerkezet nagyon hasonló lehetett a 20. századihoz: a magyar települések, élükön az uradalmi központtal, Alsólendvával a mai magyar, a németek a stájer határ közelében tömörültek. A muravidéki szlovén etnikai tér eddigre már stabilizálódott főként a Hahold (későbbi Bánffy) család 12-13. században megindult telepítéseinek köszönhetően, akik az addig szinte lakatlan, erdős területet, gyepűvidéket a 12. században szerezték meg. A Vendvidék legfontosabb településeinek ekkor az uradalmi központ, Felsőlendva, továbbá Muraszombat és Turniscsa mezővárosok számítottak.
A vizsgált terület a török háborúk idején mindvégig a királyi Magyarország részét képezte ugyan, de a Habsburg és Oszmán Birodalom közös határának közelsége, a végvári harcok, török portyázások, a kettős adóztatás, felvonuló hadak és a nyomukban járó járványok pusztításai miatt különösen a síkvidéki, Zala vármegyéhez tartozó magyar és szlovén falvak néptelenedtek el. Ez időszakban a nagyobb védelmet nyújtó, erdős, dombvidéki területre („Tótság”, Goričko) nagy számban menekültek magyarok, akik a későbbiekben beolvadtak a környező szlovén lakosságba [11]. A török pusztítások sorából különösen az 1532-es (a Kőszegről visszavonuló I. Szulejmán szultán hadjárata), 1600-as, 1603-as, 1604-es és 1664-es esztendők (a közeli szentgotthárdi csatával kapcsolatos hadmozdulatok) emelkednek ki [12]. A török elleni harcok 1690-ben szűntek meg, mikor a környék legnagyobb erődje, a török vilajet székhely, Nagykanizsa 90 év után felszabadult. Az első békeévekben (az 1697-es összeírás szerint) a legnépesebb települések a Muravidék nyugati, háborúk által jobban kímélt területein voltak fellelhetők: Felsőlendva (280 fő), Korong (273), Görlinc, Muraszombat, Tessanóc (250-250), Rakicsán (229) [13]. Az elpusztult területek újranépesítését a Rákóczi-szabadságharc (1703-1711) idején az 1704-1706 közötti kuruc-labanc hadjáratok, majd az 1710-11-es pestis akadályozták.
A csatazaj elülte után szinte azonnal megindult az elpusztult települések újranépesülése, különösen a termékeny, síkvidéki területeken. Ez tükröződött az 1720-ban végrehajtott népesség összeírásban is, amely szerint a Muravidék mai területén legtöbb adózó háztartást a magyar többségű Dobronakon (52), Alsólendván (44) és a szlovén többségű Tótkeresztúron (55), Muraszombaton (46) írták össze [14]. Az alapvetően az 1760-70-es évekig tartó nagyarányú vándorlások során a magyar falvak népességét többnyire a Nyugat-Dunántúl magyar lakossága duzzasztotta, de a korábban magyar Kebeleszentmártont és Kapcát már szlovének telepítették újra. Feltételezhető, hogy a szomszédos, túlnépesedett horvát Muraköz is jelentős népességet bocsátott ki a Mura bal partjára, amelynek eredményeként a 18. század végére a korábbi magyar Kót és szlovén Hotica (Murarév) egyaránt horvát többségűvé vált (2. térkép) [15]. Az első magyarországi (osztrák) népszámlálás idején, 1787-ben a vizsgált területen 40.888 lakost írtak össze [16], akik közül becsléseink szerint 80,6% élt szlovén, 16,9% magyar, 1,4% német, 1,1% horvát többségű településen (1. táblázat). Ez időpontban legtöbb lakosa továbbra is a termékeny talajú, déli területek mezővárosainak volt: a magyar Alsólendva (849 fő) és Dobronak (781), ill. a szlovén Turniscsa (647) és Muraszombat (629). A 18. század végi etnikai arányokat és nyelvhatárokat tekintve megállapíthatjuk, hogy a Muravidék egyike volt a Kárpát-medence azon kevés területeinek, ahol a középkor végi állapotokhoz képest a többnyire vérzivataros 16-18. századok során nem történt lényeges változás.
A 19. század első felében Nagy L. (1828) és Fényes E. (1839-43) adatai szerint főként a síkvidéki szlovén települések lélekszáma gyarapodott [17]. Az Alsólendva környéki, a korabeli járványok által nagyobb mértékben pusztított magyar falvak 1787-1830 között lakosságuknak átlagosan 10-20%-át elvesztették. Alsólendván a demográfiai veszteséget némileg enyhítették a 18. század végétől beköltöző zsidók, akiknek száma 1830-ban elérte a 62 főt (Muraszombaton a 98-at, az egész Muravidéken a 211-et).
Az osztrák-magyar kiegyezést (1867) követő első, anyanyelvet is kérdező magyar népszámlálás idején (1880) a Muravidéken összeírt 73.767 lakos közül 76,9% vallotta magát szlovén, 17,7% magyar, 4,7% német anyanyelvűnek (1. táblázat). Ez időpontban a terület 177 mai települése közül 141 számított szlovén, 33 magyar többségűnek (3. térkép). A magukat magyarnak vallók számának számottevő gyarapodása 1880-ig nem csupán a szlovén-magyar nyelvhatár közelében élők, hanem azon szlovének kétnyelvűsödésének, elmagyarosodásának is köszönhető volt, akik magyar településekkel egyre intenzívebb gazdasági (mezőgazdasági idénymunka), kulturális, oktatási kapcsolatban álltak (elsősorban a Sal-Muraszombat-Turniscsa háromszög szlovén falvai. A század derekához képest figyelemre méltó változást jelentett még a magyar etnikai területen található, szőlészetéről híres Lendvai-hegyre az 1864-es tagosítás utáni évtizedekben szlovén vincellérek, zsellérek, napszámosok beköltözése [18]. Az 1880-1910-es népszámlálások közötti időszakban a magyarok nyelvének használata egyre gyakoribb lett a muravidéki szlovének körében. 1910-ben az itteni szlovének harmada, a nyelvhatár és Muraszombat környékén többsége tudott magyarul. Ennek a kétnyelvűségnek, az akkori, magyaroknak kedvező társadalmi közhangulatnak volt köszönhető, hogy 1910-ben Kebeleszentmárton, Bántornya, Muraszombat, Rátkalak szlovén lakosságának többsége már inkább magyar anyanyelvűnek vallotta magát, Kisfalu pedig tartósan elmagyarosodott (4. térkép). A 20. század első évtizedében az asszimiláció és a fokozódó amerikai kivándorlás miatt a muravidéki szlovén népesség száma stagnált, aránya csökkent (1910-ben 74,2%-ra), párhuzamosan a magyarok lendületes etnikai gyarapodásával (1. táblázat). 1910-ben a magukat magyarnak vallók aránya a vizsgált területen soha nem tapasztalt magas arányt,22,9%-ot (20.738 fő) ért el. Ugyanekkor élt legtöbb, ekkorra már nyelvében elmagyarosodott zsidó is a Muravidéken, akiknek száma 1828 és 1910 között 211-ről 978-ra nőtt, elsősorban a városokban (Alsólendván 382, Muraszombaton 234 fő).
Az I. világháborút, majd a magyar Tanácsköztársaság bukását (1919. 08. 01) követően a jugoszláv csapatok 1919. 08. 12-13-án vették birtokba a Muravidéket, amelyet a trianoni békeszerződés (1920. 06. 04) csatolt véglegesen a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz [19]. Az új államhatár lezárásának, a történelmi szlovén tartományok felé, a Murán átívelő hidak hiányának köszönhetően ez a terület valóságos gazdasági kelepcébe került. Ennek a katasztrofális helyzetnek feltűnő indikátora volt a helybeli ipar és kereskedelem működését meghatározó zsidóság tömeges elköltözése [20], amelynek következtében itteni számuk az 1910-beli 978-ról 1921-ben 624-re, 1931-ben 476-ra zuhant. A hatalomváltás a magyar közalkalmazottak, rendfenntartó erők, a magyar államisághoz ragaszkodók távozását, szlovén hivatalnokok, szerb és horvát katonaság idevezénylését, a kétnyelvűeknek az új államhatalom elvárásainak megfelelő identitásváltását, elszlovénesedését eredményezte. Ennek következtében a muravidéki magyarok száma és aránya az 1921-es jugoszláv népszámlálás szerint már 14.065 főre, ill. 15,2%-ra csökkent (1. táblázat). Az új államhatalom a két világháború között a széleskörű magyarellenes propaganda keretén belül a helybeli szlovén népesség etnikai identitásának megerősítésére, a határvidék magyar etnikai jellegének fellazítására, megszüntetésére rendkívüli hangsúlyt fektetett. Ez utóbbi, a Magyarországtól Jugoszláviához csatolt összes területre jellemző törekvés leglátványosabban a jugoszláv földreform során nyilvánult meg. A Földreformügyi Minisztérium 1921. 09. 05-i rendelete alapján az elkobzott (túlnyomórészt magyar) nagybirtokokból csak szerb, horvát vagy szlovén kaphatott földtulajdont [21]. A muravidéki magyar etnikai tér nagy részére kiterjedő, korábbi Esterházy uradalom területére túlnyomórészt az Olaszországhoz került területekről elmenekült és muravidéki szlovéneket (1305 főt) telepítették, akik az alábbi településeken hozták létre kolóniáikat: Petesháza (1921-1924), Benica (1922), Lendvahosszúfalu (1922-1934), Pincemajor, Zalagyertyános, Lendvahídvég (1925), Kámaháza (1931) [22]. Az 1921-1931-es népszámlálások közötti időszakban azon falvakban, ahol volt még kiosztásra váró földbirtok a földnélküli magyarok tömegesen kényszerültek eredeti identitásuk megtagadására és vallották magukat szlovénnek [23]. Ezek után nem meglepő, hogy 1931-ben a Muravidéken már csak 7.607 olyan lakos volt, aki mindenáron kitartott magyarsága mellett (1. táblázat). Ugyanakkor a magyar többségű települések száma 15-re csökkent (1910-ben 33) (5. térkép). Az Alsólendva környéki, a földreformból kizárt magyar földnélküliek és a kedvezőtlen természeti adottságú, dombvidéki kis szlovén falvak népessége egyre nagyobb tömegben vándorolt ki főleg Dél-Amerikába, Franciaországba és Németországba [24].
A II. világháború idején, Jugoszlávia felbomlása során a német hadsereg 1941. 04. 06-án elfoglalta a Muravidéket, amelyet három határmenti, a Német Birodalomhoz csatolt német falu (Kismáriahavas, Határfalva, Gedőudvar) kivételével 1941. 04. 16-án átadott Magyarországnak. A visszatért muravidéki terület ezt követően 1945. 04. 03-áig tartozott ismét Vas és Zala vármegyékhez. Az államhatalom ismételt megváltozásával együtt járó magyar-szlovén népcsere, migráció, a magyarul is tudó városi és nyelvhatár közeli szlovének többségének elmagyarosodása, a bizonytalan identitásúaknak az új helyzetben magyarrá válása miatt az 1941-es népszámlálás idején a Muravidék akkori 83 787 főnyi lakosságából 20,1% (16.852 fő) vallotta magát magyar, 76,4% szlovén anyanyelvűnek (1. táblázat) (6. térkép). A magyar többségű települések száma 28-ra nőtt. A vidék két járási székhelyén, Muraszombaton és Alsólendva mai területén a magyar anyanyelvűek aránya 39,8%-ot, ill. 91,2%-ot ért el. Az anyanyelvi statisztikákban olykor nagy ingadozást okozó, kétnyelvű népesség aránya a Muravidéken akkor átlagosan 27,8%-ot, a Muraszombat-Sal-Kebeleszentmárton háromszög szlovén falvaiban 40-80%-ot ért el. Új jelenségnek számított, hogy a magyar fennhatóság alatt jelentősen megnőtt a cigányok öntudata és a Muravidéken 1941-ben 751-en vállalták cigány anyanyelvüket, egy településen (Kisszombaton) pedig a népesség 59%-át alkották. A későbbi évek folyamán ? a háborús veszteségeken kívül ? a szlovének lélekszáma 581 idegen telepesnek 1942 júniusi, Sárvárra történő internálása [25], a magyaroké pedig az elmagyarosodott, főként Alsólendván és Muraszombaton élt izraelita vallásúak (1941: 366 fő) 1944-es náci haláltáborokba történt deportálása miatt csökkent némiképp.
Az 1945. áprilisában lezajlott újabb hatalomváltás az államhatalomhoz kötődő rétegek ellentétes irányú magyar-szlovén migrációja, az internált szlovének visszatérése, a főként az 1945. június-júliusi, revans jellegű deportálásokkal [26] megtizedelt magyarok félelme, a szlovénül is tudó magyarok többségének identitásváltása miatt az 1948-as jugoszláv népszámlálás időpontjában a Muravidék lakóinak csupán 10,8%-a (10 246 fő) merte magát magyar nemzetiségűnek vallani (1. táblázat). A stájer határ közelében lévő német falvak lakóit (kb. 1600 főt) 1945 nyarán kitelepítették és helyükre szlovéneket költöztettek [27]. A béke első éveiben különösen átformálták a határvidék és az itteni magyarság legfontosabb centrumának, az e tekintetben szimbolikus jelentőségű Alsólendvának az etnikai arculatát, amelynek jelenlegi területén a magát magyarnak vallók aránya 1948-ban már csak 37,6%-ot ért el (1941: 91,2% magyar). A bürokratikus szocialista korszakban (1945-1968) egész Jugoszlávia magyarlakta területein a proletár internacionalista ideológia köntösében, de leplezetten elnemzetlenítő, „jugoszlávosító” nemzetiségi politika érvényesült, amely állandóan szította a magyarok kisebbségi, gyökértelenségi érzését [28]. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy az 1970-es évektől a fiatal muravidéki magyarok körében tömeges jelenséggé váltak a túlnyomórészt szlovén gyermekeket eredményező magyar-szlovén vegyesházasságok [29]. Az 1940-es évek végétől kibontakozó szocialista iparosítás, urbanizáció következtében a megrendült identitású magyar népesség munkahelyet keresve növekvő mértékben hagyta el őshonos településterületét és szóródott szét, olvadt be a szlovén többségű, muravidéki vagy távoli, belső szlovéniai területeken. Az 1948-1991 közötti időszakban a Murától nyugatra lévő, belső szlovéniai területeken élő magyarok száma 195-ről 971-re nőtt. Az elöregedés, elvándorlás (pl. külföldi vendégmunka) és a felgyorsult természetes asszimiláció miatt az itteni magyar nemzetiségűek 1948 és 1991 között lélekszámuknak negyedét elvesztették. A helyzet 1991-2002 között az itteni magyarok szempontjából még drámaibb fordulatot vett, hiszen a magyarok anyanyelv szerint 19,2%-kal, nemzetiségi szempontból 29%-kal (!) lettek kevesebben. A magyarok hanyatló etnikai identitása következtében 6 falu (Őrihodos, Pártosfalva, Csekefa, Hármasmalom, Zalagyertyános, Petesháza) vált 2002-ig szlovén többségűvé (7. térkép, címlap).
A független Szlovénia első, 2002-es népszámlálása szerint a Muravidék népességszáma 82 359-re, azon belül a szlovén nemzetiségűek aránya 85%-ra, a magyaroké 6,6%-ra, a horvátoké 1,1%-ra csökkent (1. táblázat). Azok aránya akik nem nyilatkoztak nemzetiségükről meghaladta az 5,2%-ot (egyes magyarlakta településeken: pl. Alsólakos, Völgyifalu, Domonkosfa, Kisfalu, Petesháza, Alsólendva a 10-15%-ot). A népesség anyanyelv szerint megoszlása (86% szlovén, 8% magyar, 1,8% horvát) 1991-hez viszonyítva a nyelvi elszlovénesedés folytatódását mutatja.
A Muravidéken legtöbben (70-71 ezren, a népesség 85-86%-a) az államalkotó nemzethez tartozónak, szlovénnak vallják magukat. A terület 176 települése közül 159-ben a lakosság többsége ma már szlovénnek számít (8. térkép, címlap). A muravidéki szlovének 73,6%-a az alföldi jellegű területeken (Ravensko, Dolinsko) él, ahol legnépesebb közösségeik is fellelhetők: Muraszombat (10 837 szlovén), Belatinc (2104), Alsólendva (1982), Adorjánfalva (1545), Barkóc (1475), Bántornya (1443).
A túlnyomórészt a magyar-szlovén határzónában élő magyarok száma 2002-ben nemzetiség szerint 5.429 főre (6,6%-ra), anyanyelv alapján 6.609-re (8%-ra) csökkent (1941: 16.852 magyar, 20,1%). A magyar etnikai tér természetes vonzásközpontjában, Alsólendván él ma is legnépesebb közösségük (696, ill. 880), amely nemzetiség szerint a város lakosságának 20,5%-át, anyanyelv szerint 25,9%-át jelenti. Alsólendván kívül legtöbb magyar lakója Dobronaknak (500), Csentevölgynek (400), Lendvahosszúfalunak és Petesházának (300-300) van. Jelenleg még 17 muravidéki falu magyar többségű (8. térkép, címlap).
A túlnyomórészt a szomszédos Muravidékről származó horvát népesség száma 920, aránya 1,1% (anyanyelv szerint: 1511, 1,8%). Legtöbben Alsólendván (332), Muraszombaton (186), Petesházán (62) és Pincemajorban (35) vallják magukat horvátnak. Ez utóbbi kolónia alapításától (1925) 1991-ig számított a vidéken egyedülállóan horvát többségűnek (címlap).
A cigányok (romák) száma saját bevallásuk alapján 2002-ben 988 fő volt (anyanyelvük szerint 1226). A Szociális Munka Központok (Alsólendva, Muraszombat) 1985-90-re vonatkozó adatai alapján a muravidéki cigányok számát 3740-re becsülték [30]. A legtöbb cigánynak minősített lakos a nyugati területeken (Seregháza, Perestó, Tiborfa, Dombalja, Zoltánháza, Ivánfalva, Kisszombat, Puszta), Dobronakon és Lendvahosszúfalun él (címlap). Az egyetlen teljesen cigány település, a 2002. 06. 11-én (Kisszombattól) önállóvá vált Puszta (Pušča).