A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) szervezésében került sor 2025. november 21–22-én Székelyudvarhelyen a kárpát-medencei magyarság helyzetéről szóló VII. Interdiszciplináris Konferenciára, amelynek központi témáját ezúttal a határok, valamint a tér- és időbeli kapcsolódások képezték.
A rendezvényen többek között a HUN-REN CSFK FTI igazgatója, Kocsis Károly is tartott plenáris előadást, amely alkalomból az intézet képviseletében 100 példányt adományozott Magyarország Nemzeti Atlasza legújabb, „Állam és Nemzet” c. kötetéből erdélyi magyar iskoláknak. Kocsis Károly vezette emellett „A magyar nyelvű tudományosság helyzete és lehetőségei a Kárpát-medencében” c. kerekasztal-beszélgetést is.
Intézetünk munkatársai közül Kovály Katalin szervezte meg a „Kárpátalja az orosz–ukrán háború árnyékában” szekciót, amelyben előadást is tartott, hasonlóan Tátrai Patrikhoz, aki emellett még egy szekcióban vett részt előadással. A szintén az NSKI által szervezett Nemzetstratégiai Tudományos Alkotás pályázat díjátadójára is a konferencia keretében került sor, ahol intézetünk gyakornoka, Hosszú Kristóf harmadik helyezést ért el, és előadásban mutatta be kutatását.
