Tovább

Rólunk

A HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézetének rövid története

1926-ban a jeles geográfus, Teleki Pál a Magyar Statisztikai Társaság égisze alatt létrehozta és tragikus haláláig működtette az utódállamokkal kapcsolatos adatgyűjtéssel foglalkozó, intézményünk jogelődjének tekinthető Államtudományi Intézetet. Teleki halála után a Hóman Bálint vezette Vallás- és Közoktatási Minisztérium felügyelete alá került az intézet, amely 1941. dec. 10-én Gróf Teleki Pál Tudományos Intézet néven szerveződött újjá. A később a Néptudományi Intézettel bővült Teleki Pál Tudományos Intézet rövid ideig Kelet-európai Tudományos Intézet néven működött, majd megszűnt. Helyette a vallás- és közoktatási miniszter felügyelete alá tartozó Állam- és Jogtudományi Intézet, Történettudományi Intézet, Nyelvtudományi Intézet és - az Egyetemi Földrajzi Intézettel, valamint a Történettudományi Intézettel szorosan együttműködő - Földrajzi Könyv- és Térképtár létesült.

Ekkor vált akadémiai intézménnyé a Földrajzi Könyv- és Térképtárból tudományos műhelyünk annak a 0115/1951. sz. kormányhatározat megvalósításának egyik megnyilvánulásaként, amely lehetővé tette előbb kutatócsoport, majd 1967-től kutatóintézet keretében a szervezett, rendszeres és egyre intenzívebb hazai akadémiai földrajzi kutatásokat. Ez a nemzetközi összehasonlításban is jelentős lépés olyan szervezeti keretet teremtett, amely fél évszázada diszciplináris bázisintézetként meghatározó kutatási, kutatásszervezői és -irányító szerepet játszik a földrajzi kutatásokban.

Az 1951. évi alapítástól 1954-ig az intézményt Koch Ferenc (a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára 1952-1958) vezette, akivel együtt kezdte tudományos pályáját a 2009-ben elhunyt Marosi Sándor (1968-1972 között tud. titkár, 1973-1993 között tud. igazgatóhelyettes, 1995-2001 között az MTA levelező tagja, 2001-től rendes tagja, kutatóprofesszor). 1952-től alapító tagok és vezető kutatók Pécsi Márton (1959-1962 között a természetföldrajzi kutatásokat irányító részleg-, ill. tud. osztályvezető, 1963-1990 között intézeti igazgató, 1965-től az MTA l. tagja, 1976-tól r. tagja, 1991-től kutatóprofesszor), Góczán László, Sárfalvi Béla és Szilárd Jenő.

1954-től 1962-ben bekövetkezett haláláig Bulla Béla egyetemi tanár (1955-től az MTA l. tagja) volt az Intézet igazgatója. Pécsi Márton közel három évtizedes igazgatói feladatkörét 1991-1996 között Berényi István professzor (1968-tól intézeti kutató, 1984-től tud. osztályvezető, a földrajztudomány doktora), 1997-2009 között Schweitzer Ferenc professzor (1964-től int. munkatárs, 1988-1993, ill. 2010-2011 között tud. osztályvezető, 1994-1996 között tud. igazgatóhelyettes), 2010-től pedig Kocsis Károly akadémikus (1984-től int. munkatárs, 1997-től tud. osztályvezető, 2008-2009-ben kommunikációs igazgatóhelyettes) vette át.

Számottevő vezető szerepet játszott az Intézet életében 1960-tól Enyedi György professzor, aki 1972-ig tud. igazgatóhelyettes, majd franciaországi vendégprofesszori működése után 1983-ig tud. osztályvezetői feladatkört látott el (1982-től az MTA l. tagja, 1990-től r. tagja). 1984-ben megszervezte az MTA Regionális Kutatások Központját és főigazgatóként 1991-ig annak tudományos tevékenységét irányította. Enyedi Györggyel együtt távozott az Intézettől az RKK-ba a békéscsabai székhelyű, Tóth József vezette Alföldi Osztály, a kecskeméti székhelyű, Csatári Bálint vezette Településkutató Csoport és a Területfejlesztés Földrajza Osztály 6 munkatársa, köztük Barta Györgyi és Beluszky Pál vezető kutatók.

Az Intézet hat évtizedes működése során a már említetteken kívül hosszabb időn át töltött be tudományos osztályvezetői feladatkört Simon László (1963-1968), Borai Ákos (1970-1976), Dövényi Zoltán (1991-1996, 1997-2009 között tud. igazgatóhelyettes), Somogyi Sándor (1977-1986), Hahn György (1985-1991), Rétvári László (1982-990), Galambos József (1988- 1992, 1987-1992 között igazgatóhelyettes), Juhász Ágoston (1994-1997), Kertész Ádám (1989- 2011 ), Kocsis Károly (1997-2009, 2008-2009 kommunikációs igazgatóhelyettes, 2010-től intézeti igazgató), Michalkó Gábor (2010-2011), továbbá Tiner Tibor (2010-2011 tudományos igazgatóhelyettes).

Az Intézetet felügyelő-irányító hatóság 1951. évi alapításától kezdve a Magyar Tudományos Akadémia . A tudományos irányítást kereken másfél évtizeden át a II. Társadalom-Történettudományok Osztálya gyakorolta, majd a X. Földtudományok (akkor még Föld- és Bányászati Tudományok) Osztályának megalakulását követően 1966-tól ez utóbbi testület véleményezte és bírálta a kutatási koncepciókat, terveket és teljesítményeket, jórészt szakterületi tudományos bizottsága, a Földrajzi Tudományos Bizottság, ill. szakértői (munkaközösségei) révén. Az igazgatási-tudományági főosztályok létrejötte és működése eredményeként a Természettudományi (előbb I.) Főosztály hatáskörébe került az egyébként eleve dualista, azaz természet- és társadalomföldrajzra tagolódó szakterület, ill. akadémiai intézete.

A bővülő feladatkörhöz igazodva gyarapodtak az Intézet szervezeti egységei . Az első tíz esztendőben még csak természet-, ill. gazdaságföldrajzi részleg működött az Intézetben, mellettük előbb csak szolgáltatást végző, egyre gyarapodó könyv- és térképtár, majd dokumentációs feladatokat is ellátó egység, továbbá kőzet- és talajvizsgálatokra alkalmas laboratórium szerveződött. A laboratórium kezdetben Szebényi Lajosné vezetésével a Természetföldrajzi Osztály részeként, majd 1978-tól Gerei László vezetésével önálló osztályként működött 1995-ig. 2010 és 2011 között a Kőzet- és talajvizsgáló laboratórium Szalai Zoltán vezetésével tevékenykedett. Az 1960-as években a terepi tematikus földrajzi térképezési felvételezések szükségszerű folyományaként épült-fejlődött ki a kartográfiai részleg.

A teljesítmény fokozódásával, az intézmény létszámbeli növekedésével és a feladatbővüléssel párhuzamosan már a hatvanas évek elején akadémiai elnökségi döntés alapján született osztályvezetőségi határozat, amely "kívánalomnak tartja a Földrajztudományi Kutatócsoport olyan irányú fejlődésének gyorsítását, amelynek nyomán a tudományos kutatásokat szervező és elvileg irányító központi szerepköre tovább erősödik."

Ekkor az intézmény már kutatói, emellett tudományszervezői-koordináló tevékenységének máig elismert olyan alapvető tudományközi együttműködést tanúsító műveknek a megjelentetésén volt túl, mint a Budapest természeti képe, A Mezőföld természeti földrajza c. monográfiák, s több szak- és kézikönyv, emellett 1952-től rendszeresen megjelentette, s idegen nyelvű összefoglalóival kísérten a mind szélesebb, bővülő külföldi "szakmai piacra" is eljuttatta tudományos folyóiratát, a negyedévenként megjelenő Földrajzi Értesítőt.

A tudományos tevékenységben az első egy-két évtizedben diszciplinárisan különböző szervezeti egységek, a természet- és gazdaságföldrajz (részben társadalomföldrajz) témakörére tagozódó osztálykeretek a fenti előzmények alapján 1967-ben, a kutatóintézetté alakulást követően változtak. A kezdeti évek 5-8 fős kutatói gárdája a hatvanas évek végére 20 fölé nőtt, az összlétszám pedig 50 fölé emelkedett. A negyedszázados jubileumot (1976) pedig már 40-nél több kutatói és kereken 100 fős összlétszámmal ünnepelte az Intézet az MTA dísztermében rendezett, minden kutatót előadással foglalkoztató, stúdió-kiállítással kiegészített tudományos rendezvény keretében.

Akkor már - a nemzetközi trendekkel is, de még inkább a hazai tudományos és gyakorlati igényekkel összhangban - főként általános és regionális irányokat tükröző, vagyis diszciplináris, elvi, ám emellett elsősorban hazai területi igényeket szolgáló, ezen belül persze komplexebb, természet- és társadalom-gazdaságföldrajzi vonatkozású kutatásokat végzett az Intézet, ütköztetve a természeti adottságokat-lehetőségeket a társadalmi-gazdasági igényekkel általában és adott tájegységekben. Ehhez a nemzetközi viszonylatban is korán felismert és megvalósított tudományos lehetőséghez igazodott az Intézet szervezeti fejlesztése is.

Ez abban mutatkozott, hogy általános földrajzi feladatmegoldást végzett a Területfejlesztés Földrajza Osztály (Enyedi Gy. vezetésével) és a Geomorfológiai Osztály (Pécsi M. igazgató vezetésével). Regionális földrajzi témacsoportok feladatainak, főleg az ország tájai igen sikeres kutatása és feldolgozása megvalósításának szervezeti keretei voltak évtizeden át a Szilárd J. vezette Dunántúli Osztály, a Somogyi S. vezette Észak-magyarországi Osztály és a Tóth J. vezette Alföldi Osztály, több munkacsoportot működtetve.

Az Intézet szervezeti felépítése az 1980-as években - az MTA Regionális Kutatások Központjának jórészt a Földrajztudományi Kutatóintézetből létrehozott önálló intézményként való megalapítása, tudományos egységek és számos kvalifikált kutató, vezető átirányítása miatt - jelentősen megváltozott. A Környezetminősítő és Számítástechnikai Osztály 1992-ig Galambos J. irányításával diszciplináris osztályként működött tovább. A Geomorfológiai és Negyedkorkutatási Osztályt 1985-1991 között Hahn Gy., majd Schweitzer F. vezette. A feladatkört Schweitzer F. igazgatóhelyettesi kinevezése (1994) után Juhász Á. vette át. A kutatási egység munkáját 2010- 2011 között ismét Schweitzer F . irányította . A Természetföldrajzi Osztályt, amelyet 1981-1988 között Góczán L. vezetett, 1989- 2011 között Kertész Á . irányította. Berényi I. igazgatósága idején a Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Osztály vezetője Dövényi Z. volt. 1997 -2009 között Kocsis K. volt a Társadalomföldrajzi Osztály vezetője, a szervezeti egység munkáját 2010- 2011 között Michalkó G. irányította. Mellettük több osztályközi munkacsoport, munkaközösség működött, köztük a Rétvári L. irányította Természeti Erőforrások Koordinációs Iroda, a Pécsi M. vezette Magyarország Nemzeti Atlasza szerkesztő bizottsága, s természetesen funkcionális osztályok is elősegítik a tudományos feladatok ellátását: Keresztesi Zoltán 2012-ig tartó vezetésével a Kartográfiai Osztály, Simonfai Lászlóné 2006-ig tartó irányításával a Könyvtár és Dokumentációs Osztály. 2007-ben a nyugdíjba vonuló Simonfai Lászlóné feladatait a könyvtár új vezetőjeként Magyar Árpád vette át. A tudományos feladatok sikeres megoldását mindenkor alapvetően segítette-szolgálta a Gazdasági Osztály, amelynek vezetője 1983 - 2011 között Dániel Mária gazdasági igazgatóhelyettes volt.

Az intézet 2012. január 1-jétől az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont tagintézeteként végzi tudományos tevékenységét. Kocsis Károly igazgató, az MTA levelező tagja irányításával. Az átszervezés a tudományos és funkcionális osztályok megszűnését eredményezte. Helyettük kutatócsoportokban folyik a tudományos munka, amit a kutatást szolgáló kartográfiai, valamint kőzet- és talajvizsgáló laboratóriumi tevékenység egészít ki. Az intézet könyvtára 2012-től a Kutatóközpont egyesített könyvtáraként működik Magyar Á. vezetésével. 2016 március 1-től 5 kutatócsoport működik, közülük a az Etnikai-, politikai földrajzi és migrációs kutatócsoportot Kocsis K., a Gazdaságföldrajzi és térségfejlesztési kutatócsoportot Michalkó G., a Negyedidőszak és felszínfejlődési folyamatok kutatócsoportot Varga Gy., a Természetföldrajzi kutatócsoportot Szalai Z., az Urbanizációs és településkörnyezeti kutatócsoportot Kovács Z. vezeti. A Kartográfiai és Geoinformatikai munkacsoport Nemerkényi Zsombor, a Kőzet- és talajvizsgáló laboratórium Szalai Z. irányításával végzi munkáját.

A Magyar Tudományos Akadémia Intézetünket 2011-ben a Csillagászati és Földtudományi Intézetbe Integrálta. A Földrajztudományi Intézet a 2019-óta az MTA-tól független Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH), 2023-óta pedig a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) része.


Az Intézet több évtizedes működése során céljait, stratégiáját, kutatási irányzatait s mindezekkel összefüggésben a már vázolt szervezetét, egész tevékenységét tudatosan és racionálisan igyekezett alakítani-változtatni, a tudomány belső fejlődéséből, igényéből fakadó kötelezettségeket teljesíteni, emellett - nemzeti tudományról lévén szó - hazai gyakorlati-társadalmi elvárásoknak megfelelni. S természetesen egyre fokozódó külkapcsolataival összefüggésben a legkorszerűbb, aktuális nemzetközi tudományos irányzatokhoz nem csupán igazodnia sikerült, hanem esetenként élen járni, irányt mutatni, azokat korszerűsíteni is. Ilyen irányzatnak tekinthető a geomorfológiai térképezés, az alkalmazott tájkutatási-tájértékelési irányzat, a mérnök-geomorfológiai irányzat kimunkálása; a társadalom teljes környezete rendszerelvű kutatásmódszere és gyakorlati célú alkalmazásának irányzata; környezetminősítő eljárás, földértékelési módszer kidolgozása; továbbá részletekre vonatkozóan pl. a domborzatminősítés, mezőgazdasági és egyéb ágazati szempontú ökológiai tipizálás-minősítés, szociálgeográfiai elvek-módszerek kidolgozása, etnikai földrajz megteremtése.

A politikai-gazdasági rendszerváltás után kiemelt tudományos feladattá vált a Kárpát-medence etnikai és politikai földrajzi viszonyainak átfogó kutatása, a közép-európai városi térségek átalakulási tendenciáinak vizsgálata, a gazdaság és az infrastruktúra változó területi rendszereinek kutatása, továbbá térbeli mobilitás különböző formáinak vizsgálata.

Intézetünk alapvető hatást gyakorolt a hazai földrajzi iskolák és kutatóhelyek (javarészt egyetemi és főiskolai tanszékek) tevékenységének alakulására, a kutatások szervezésére, irányítására és végzésére, koordináló szerepet játszott a természeti erőforrások összehangolt kutatásában. Széleskörű nemzetközi kapcsolattal rendelkezik, számos külföldi partnerintézménnyel folytat közös kutatást, projektet.