Az óvodai és iskolai tanulói létszámok alakulása: regionális folyamatok - Szerbia

Óvodák

A vajdasági magyar óvodások számáról nagyon kevés adat áll rendelkezésre, így a közelmúlt tendenciáiról csak óvatos következtetéseket lehet levonni. Köszönhető ez annak is, hogy Szerbiában nem kötelező az óvoda, mindössze az iskola-előkészítő csoport. A 2016 és 2019 közötti rövid időszakban a vajdasági magyar és kétnyelvű (magyar–szerb) óvodába íratott gyerekek száma enyhén, 5%-kal nőtt. A jelenség nincs összhangban a demográfiai folyamatokkal, amelyek a magyarság számottevő fogyásáról tanúskodnak, hátterében inkább az állhat, hogy a vizsgált időszak kezdetén a magyar nyelvű óvodai hálózat – az általános iskolákhoz képest – viszonylag fejletlen volt. Erről tanúskodik az is, hogy egy évtizede a vajdasági óvodásoknak csak mintegy 9%-a részesült magyar nyelvű nevelésben és oktatásban, miközben a magyarok aránya a 2011-es népszámlálás szerint az óvodáskorúakon belül meghaladta a 11%-ot. Így tehát a magyar óvodáskorú kontingensen belül voltak és vannak tartalékok a növekedésre. Az óvodások számának növekedésében közrejátszhatott az óvodaprogram is, amelynek 2017-es beindulása óta figyelhető meg az óvodások számának növekedése. A 2016–19-es periódus növekedése azonban jelentős egyenlőtlenségeket takar a nevelés nyelve szerint. Míg a magyar csoportba járó óvodások száma lényegében nem változott, addig a kétnyelvű csoportok létszáma több mint harmadával nőtt.

Hasonló folyamatokról tanúskodnak az iskola-előkészítő csoportokba járók létszámadatai is. Ugyanebben a periódusban (2016 és 2019 között) az ő számuk – évről évre jelentős változást mutatva, de összességében – enyhén, 2%-kal csökkent. Az iskola-előkészítő csoportokba járókról hosszabb idősorok is rendelkezésre állnak. A 2010 és 2019 között regisztrált 30%-os csökkenés (2084-ről 1466-ra) viszont teljes összhangban van a demográfiai folyamatokkal.

Az óvodások száma tehát bár jelenleg viszonylag kedvező tendenciákat mutat, de hosszabb távon nézve jelentősen csökkent. A korábbi időszakokból mindössze az 1994/95-ös tanévről találtunk részletes adatokat (Mirnics 1997), amivel összevetve a csökkenés már jelentősebb, 18%-os, de a csökkenés mértéke még mindig messze elmarad a 14 év alatti magyar népesség 1991 és 2011 között regisztrált fogyásától (34%), valamint az általános iskolások számának csökkenésétől. Mindez azt jelenti, hogy a fogyatkozó magyar gyerekszám mellett a gyerekek egyre nagyobb hányada jár magyar óvodába. Ugyanakkor a nevelés nyelve szerint a folyamatok már nem ilyen kedvezők: 1994 és 2019 között a magyar nyelvű csoportba járók száma 28%-kal csökkent, míg a kétnyelvű csoportba járók száma közel másfélszeresére nőtt.

Eltérően a többi külhoni nagyrégiótól, a fenti általános folyamatokat kevéssé tagolják a falu–város, vagy éppen a tömb–szórvány különbségei. Bár a városokban valamivel nagyobb mértékben nőtt az óvodások száma, mint a falvakban, a különbség viszonylag kismértékű (mivel Szerbiában nagyon szűken értelmezett a városi kategória, ezért elemzésünkben a 10 ezer főnél nagyobb településeket tekintettük városnak) (59. térkép). Ugyanígy a tömb és szórvány közötti különbség sem egyértelmű, a települési szinten kirajzolódó kép is inkább mozaikos (60. térkép, illetve 62–64. térkép). A több települést összefogó községek szintjén az figyelhető meg, hogy a magyar többségű községekben kisebbek az ingadozások, és leginkább az óvodások számának stagnálása figyelhető meg, míg a szórványban nagy ingadozásokat mutatnak a statisztikák, amelyek vagy adatgyűjtési hiányosságokra utalnak, vagy pedig az adatokból nem kikövetkeztethető helyi okok lehetnek a háttérben (61. térkép).

59. térkép: Magyar nyelvű óvodai nevelésben részesülők számának változása a Vajdaság körzeteiben, városok és falvak szerint, 2016–2019

60. térkép: Magyar nyelvű óvodai nevelésben részesülők számának változása a Vajdaság településein, 2016–2019

61. térkép: Magyar nyelvű óvodai nevelésben részesülők számának változása a Vajdaság községeiben, 2016–2019

62. térkép: Magyar nyelvű óvodai nevelésben részesülők számának változása a Nyugat-bácskai, az Észak-bácskai és az Észak-bánsági körzetben, 2016–2019

63. térkép: Magyar nyelvű óvodai nevelésben részesülők számának változása a Dél-bácskai és a Közép-bánsági körzetben, 2016–2019

64. térkép: Magyar nyelvű óvodai nevelésben részesülők számának változása a Dél-bánsági körzetben, 2016–2019

A Vajdaságban a 2012/13-as tanévre elérhetők az adatok az iskola-előkészítő csoportokba járók nemzetiségi öszszetételéről. Ez alapján a magyar és magyar–szerb/német kétnyelvű előkészítő csoportokba járó összesen 1921 gyerek 87%-a volt magyar nemzetiségű. A magyar nyelvű csoportokban természetesen ez az arány magasabb volt (90%), mint a kétnyelvű csoportokban (59%). Ugyanakkor 381 magyar nemzetiségű gyerek nem magyar csoportba járt, ami azt jelenti, hogy az összes magyar nemzetiségű iskola-előkészítős 81,5%-a részesült magyar nyelvű nevelésben. Területi bontásban vizsgálva – nem meglepő módon – a tömb községeiben lényegesen magasabb ez az arány, mint a szórványban. Emellett jelentősen befolyásolja az adatokat a magyar lakosság községen belüli kompaktsága, hiszen több olyan szórványhelyzetű községben, ahol a magyarok egy településen koncentrálódnak (pl. Antalfalva, Kevevára községek) kedvező ez az arány (65. térkép). Ugyanakkor a szórvány városaiban, ahol a magyarok aránya alacsony, illetve jellemző a vegyes házasságok magasabb aránya (pl. Újvidék, Zombor, Nagybecskerek), csak minden második magyar gyerek jár magyar iskola-előkészítő csoportba. A magyar nyelvű iskola-előkészítő csoportokba járó nem magyar nemzetiségűek többsége roma, illetve szerb. Utóbbiak jellemzően a nagyobb városokban élnek, és feltehetően jelentős részük vegyes házasságból származik.

65. térkép: A magyar nemzetiségűek beóvodázási aránya a Vajdaság községeiben, 2012

Általános iskolák

A vajdasági magyar általános iskolai tanulók száma az elmúlt évtizedben folyamatosan csökkent. A négy nagy határon túli közösség közül a vajdaságiak esetében a legnagyobb a 2010–19 közötti csökkenés mértéke, mintegy 30%-os. A folyamat hátterében a magyar születésszámok mintegy 25%-os csökkenése, illetve az elvándorlás áll, de a szórványban fontos tényező a vegyes házasságból származók többnyire szerb oktatási útvonal-választása – igazodva e gyerekek nyelvi kompetenciájához, illetve a magyar nyelvű képzés esetenként alacsonyabb presztízséhez.Az óvodákhoz hasonlóan az általános iskolai tanulók esetében sincs markáns különbség a városok és a falvak között (66. térkép), bár a városokban kevésbé kedvezőtlen a helyzet (-27%), mint a falvakban (-32%), ami – csakúgy, mint a többi határon túli nagyrégióban – ismét csak a városi iskolázás versenyképesebb voltára, magasabb presztízsére hívja fel a figyelmet. A csökkenés mértéke különösen kirívó egyes falvakban. Szilágyin tíz év alatt 48-ról 3 (!) főre csökkent a tanulói létszám, Piroson 22-ről 4-re, Kutaspusztán (Dreán) 28-ról 7-re. Bár kevésbé jellemző, de egyes városokban is drasztikus csökkenés ment végbe (pl. Nagykikindán 148-ról 57-re) (69–71. térkép). A fenti példákkal szemben a Vajdaságban mindössze három olyan település volt, ahol nőtt az általános iskolai tanulók száma (Nemesmilitics, Nezsény, Pancsova), illetve egy új iskola jött létre a szerémségi szórványban, Maradékon.

66. térkép: Magyar tannyelvű általános iskolába járó tanulók számának változása a Vajdaság körzeteiben, városok és falvak szerint, 2010–2019

A változásokat tömb és szórvány szerint vizsgálva elmondható, hogy előbbiben valamivel kisebb mértékben csökkent a tanulók száma (28%-kal), mint a szórvány községeiben (35%-kal). A községi szinten ábrázolt adatok értelmezésekor azonban érdemes figyelembe venni, hogy a pozitív kategóriába eső községek (India, Pancsova, Torontálszécsány) esetében mindössze községenként egy kisiskoláról (illetve kis létszámú magyar csoportról) van szó (67. térkép). Ezeken az eseteken kívül a szórványból csak Újvidék emelkedik ki, ahol a relatíve kedvező adatok a város népességvonzó-képességének köszönhetők, illetve annak, hogy Újvidéken a magyar nemzetiségű gyerekek jelentős részét hagyományosan nem magyar tannyelvű iskolákba íratták, tehát volt még merítési lehetősége a magyar iskoláknak. A fenti „jó példák” mellett a szórványban a tanulók számának csökkenése jelentős, a Nyugat-bácskai körzetben a 40%-ot is meghaladja, de a Dél-bánsági és a Közép-bánsági körzetekben is 38-39%-os. Ezzel szemben a tömb községeiben és körzeteiben a csökkenés mértéke egyenletesebb, kevesebb a kiugró érték, a legtöbb községben 30% körül mozog. Érdekes módon azonban nem a tömb területén, hanem a Dél-bácskai körzetben volt a legkisebb a csökkenés, ahol a már említett Újvidék mellett Temerin és Szenttamás községekben is viszonylag kedvező értékeket rögzítettek.

67. térkép: Magyar tannyelvű általános iskolába járó tanulók számának változása a Vajdaság községeiben, 2010–2019

A települési szintre fókuszálva még jobban megragadhatók a fenti különbségek (68. térkép). Ha a magyarok települési aránya szerint vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy ahol a magyarok aránya 20%-nál alacsonyabb, ott az általános iskolai tanulók száma nagyobb mértékben csökkent (36%-kal), mint a 20% feletti településeken (29%-kal). Érdekesség azonban, hogy a 20% feletti kategóriát már nem tagolja érdemben a magyarok arányának növekedése, azaz a településen belüli etnikai arányok csak abban az esetben meghatározók, ha a magyarok helyi aránya alacsony. A magyarok települési száma szerint vizsgálva pedig az kristályosodik ki, hogy minél nagyobb a helyi magyar közösség, annál kisebb a tanulói létszámcsökkenés mértéke. Míg az 500 főnél kisebb magyar közösségekben a csökkenés mértéke 42%-os volt, addig a legalább 10 ezer magyarnak otthont adó településeken „csak” 26%-os, ami igen jelentős különbség. Ez tehát az anyanyelvi oktatásnak a központi településekre való koncentrálódását, és a kisiskolák fokozatos elsorvadását vetíti előre.

68. térkép: Magyar tannyelvű általános iskolába járó tanulók számának változása a Vajdaság településein, 2010–2019

69. térkép: Magyar tannyelvű általános iskolába járó tanulók számának változása a Nyugat-bácskai, az Észak-bácskai és az Észak-bánsági körzetben, 2010–2019

70. térkép: Magyar tannyelvű általános iskolába járó tanulók számának változása a Dél-bácskai, a Közép-bánsági és a Szerémségi körzetben, 2010–2019

71. térkép: Magyar tannyelvű általános iskolába járó tanulók számának változása a Dél-bánsági körzetben, 2010–2019

A magyar első osztályosok számának 2010–19 közötti változása (-35%) alapján az várható, hogy az általános iskolai tanulók száma tovább fog csökkenni a Vajdaságban, sőt a fogyás üteme még gyorsulhat is. Az elsősök számának ilyen mértékű csökkenése még kedvezőtlenebb a születések számának csökkenésénél is (a 2010–19 közötti elsősök többnyire 2004–2013 között születtek, amikor is a születések 29%-kal csökkentek). A két érték közti különbség egy részét a többségi iskolákba kerülő magyar gyerekek adják, de emellett szerepet játszik még a kivándorlás is, tehát amikor a család a gyerek születése és iskolába íratása közti időszakban hagyja el a Vajdaságot.

Az első osztályosok létszámváltozásának mintázata nagyban emlékeztet az általános iskolai tanulóknál bemutatottakra: a falvakban valamivel nagyobb mértékű a fogyásuk, mint a városokban (72. térkép).

72. térkép: Magyar tannyelvű általános iskolába járó első osztályos tanulók számának változása a Vajdaság községeiben, 2010–2019

Továbbá a magyarok helyi aránya szerint vizsgálva, ahol a magyarok aránya 20% alatt marad, ott az elsősök száma 42%-kal csökken, míg e feletti aránynál a csökkenés mértéke átlag körüli – csakúgy, mint az iskolai tanulók szintjén. Ami viszont valamelyest meglepő, hogy ha községi szinten vesszük górcső alá a tömb–szórvány viszonyát, akkor – eltérően az általános iskolai tanulókétól, valamint lényegében az összes többi régióban tapasztaltaktól – az értékek megfordulnak, és a szórványban kisebb mértékű csökkenést regisztráltak (31%), mint a tömb községeiben (36%). Mindez egyrészt felhívja a figyelmet arra, hogy a Vajdaságban még a tömbterületen kívüli önkormányzatok területén is többségében olyan települések találhatók, ahol a magyarok aránya meghaladja a 20%-ot. Másrészt a fenti, némileg váratlan értékek nem magyarázhatók a demográfiai folyamatokkal, mert a vizsgált időszakban is kedvezőbb volt a tömbben a születésszám-változás. Így két feltételezéssel élhetünk: egyrészt a tömbterületekről nagyobb arányú volt a kivándorlás, mint a szórvány községeiből, másrészt a szórványban a korábbiakhoz képest nagyobb arányban kerülhettek magyar iskolába a magyar nemzetiségű gyerekek. Mindenesetre az a 72. térképen is jól látható, hogy a szórványban vannak a legkedvezőbb (pl. Torontálszécsány, Kevevára, Hódság) és a legkedvezőtlenebb értékeket mutató községek (pl. Nagybecskerek, Apatin, Antalfalva). Külön kiemelkedik Újvidék és Temerin, ahol nem pusztán egy-egy kiugró év, vagy az alacsony bázisérték okozza a növekedést (illetve Temerin esetében a stagnálást), mint az imént felsorolt községekben, hanem tartósak az értékek. Ez ismét csak arra hívja fel a figyelmet, hogy Újvidék mint gazdasági magterület, valamint az agglomerációjába tartozó Temerin egyrészt jobb népességmegtartó képességgel rendelkezik, másrészt valamelyest nőhetett a magyar iskoláztatás vonzereje is, hiszen Újvidéken hagyományosan alacsony volt a magyar oktatási útvonal választása.

A magyar oktatási út választása, illetve az oktatási szintek közötti átmenet a Vajdaságban viszonylag jól mérhető, főként a magyar óvodákból (az iskola-előkészítő csoportokból) a magyar általános iskolákba iratkozók arányának a segítségével. Bár e két szám, azaz az iskola-előkészítősök és a következő tanév elsőseinek száma nem feleltethető meg teljes mértékben (pl. halasztások miatt), mégis, öszszevetésük releváns eredményekkel kecsegtet. A 2010–19-es évek átlaga alapján megállapítható, hogy a Vajdaságban a magyar óvodások 85–86%-a folytatja magyar iskolában a tanulmányait. Az átlag azonban jelentős területi különbségeket rejt: talán nem meglepő, hogy a szórvány községeiben ez az arány jelentősen alacsonyabb, néha csak 50% körüli, de Pancsován (Hertelendyfalván) mindössze 15% (!). A szórvány mellett fontos megemlíteni még a nagyobb városokat, ahol a vegyes házasságokban – hasonlóan pl. Kárpátaljához, Erdélyhez – bevett stratégia, hogy a magyar vagy vegyes óvodai csoportból az út a többségi iskoláztatásba vezet, szoros összefüggésben ezen gyerekek és családjuk nyelvi kompetenciáival, továbbá a szórvány kétnyelvű óvodai csoportjaiban sokszor megfigyelhető szerb nyelvi dominanciával. Minden bizonnyal a nagyszámú vegyes család iskoláztatási stratégiája áll annak hátterében is, hogy a magyar tömb részeként értelmezhető Szabadkán ez az arány átlag alatti, 1000 magyar iskola-előkészítősre mindössze 768 magyar elsős jut (73. térkép).

73. térkép: Ezer magyar iskolaelőkészítő csoportba jártak közül magyar tannyelvű iskolát választó első osztályos tanulók száma a Vajdaság községeiben, 2010–2019

Ugyanakkor a tömb községeiben e két érték meglehetősen közel áll egymáshoz, mutatva az etnikai arányoknak, a magyar nyelvű környezetnek a hatását a folyamatra. Néhány községben az első osztályosok száma meg is haladja az iskola-előkészítősöket, igaz Törökkanizsán és Torontálszécsányon (Nezsényen) a különbség elenyésző. Nagybecskerek esete viszont érdekesebb: itt az eltérést részben Nagyerzsébetlak okozza, ahol nincs magyar óvoda, viszont van magyar iskola, de magában Nagybecskereken is magasabb a magyar elsősök száma, mint az iskola-előkészítősöké. Utóbbinak az oka a rendelkezésre álló adatokból, vagy az intézményi struktúrából nem derül ki.

Az óvoda–iskola átmenet adatai egyben ki is jelölik azokat a községeket, ahol valamelyik intézményi láncszem hiányzik. Az adatok alapján a legfontosabb hiány talán a verbászi iskola. A 2011-es népszámlálás szerint mintegy 200 magyar iskoláskorú él a községben, de magyar iskola nincs, mindössze egy kis létszámú magyar óvodás csoport. Ez a létszám lényegében ugyanannyi, mint a Kevevára községben élő magyar iskoláskorúaké, és több mint a Pancsován élőké, azonban Verbász községben szétszórva, alacsony helyi arányban vannak jelen a magyarok. Így a magyar iskola létrehozása csakis iskolabuszos rendszerben lenne elképzelhető.

Az oktatási utak vizsgálata szoros összefüggésben van azzal, hogy a magyar nemzetiségű iskoláskorúak mekkora hányada jár nem magyar tannyelvű iskolába. Az adatok alapján ez az arány meglepően stabilan 20% körül alakul immár fél évszázada (Göncz 2006; Szügyi 2012). Az elmúlt két évtizedből két részletesebb adattal rendelkezünk: 2002/03-ban a 22 402 ezer magyar nemzetiségű iskolásból 3 670 (16,1%) nem anyanyelvén tanult, míg 2013/14-ben 17 317 iskolásból 3 295 (19%) (utóbbi érték teljesen egybeesik az iskola-előkészítős gyerekeknél 2012/13-ban regisztrált aránnyal). Emellett 808 nem magyar vagy ismeretlen nemzetiségű tanuló járt magyar iskolákba (az összes magyar iskolás 5,4%-a). A 2011-es népszámlálás korcsoportos adatait összevetve a 2011/12-es tanévben magyar iskolába járókkal (utóbbiakból levonva a nem magyar nemzetiségűek becsült számát) hasonló, bár valamivel kisebb adatot kapunk, azaz 2011-ben a magyarok 14%-a nem anyanyelvén tanult az általános iskolai szinten. Ugyanakkor ez az érték érdemben nem csökkenthető: egyrészt a nem magyar iskolába járók negyede olyan községben él, ahol nem érhető el magyar nyelvű oktatás, másrészt a maradék, döntően vegyes családból származó gyerekek 70%-ának magyar nyelvi kompetenciája nem éri el azt a szintet, ami a magyar iskola sikeres elvégzéséhez szükséges (Joó Horti et al. 2014).

A fentiek alapján nem meglepő, hogy alapvető különbség van az iskolaválasztásban a tömb és a szórvány települései között (Szügyi 2012; Trombitás 2020). A tömbben a magyar iskola választása természetes, sőt, néha az egyetlen lehetőség – ennek megfelelően ezekben, illetve a tömbperemi községekben a 7–14 éves magyar nemzetiségűeken belül az 1000 főre jutó magyar tanulók száma 2011-ben meghaladta a 950-et. Azon községekben, ahol a magyarok aránya eléri a 40%-ot, a magyarul tanulók száma meghaladta a magyar nemzetiségűekét; a legnagyobb mértékben Magyarcsernyén, Zentán, Magyarkanizsán és Óbecsén (több mint 10%-kal) (74. térkép). Ebben közrejátszik, hogy ezen községekben a vegyes házasságokból származó szerbnek regisztrált gyerekek egy része is magyar iskolába jár. A különbség másik fontos okozója a magyar nyelvű cigányság, akik főleg Zenta és Magyarkanizsa községekben élnek. De ki kell emelni Óbecse községet is, ahol a magyar anyanyelvűek (azaz a magyar iskolázásban potenciálisan részt vevők) népszámláláson regisztrált száma 5,6%-kal haladta meg a magyar nemzetiségűekét.

74. térkép: Ezer 7–14 éves magyar nemzetiségűre jutó magyar tannyelvű általános iskolába járó tanulók száma a Vajdaság községeiben, 2011

Az ellenpontot természetesen a szórvány községei, és kiváltképp a Bánság déli részei jelentik, ahol a mozaikos etnikai térszerkezet, illetve az iskola eltartásához kis méretű magyar közösségek miatt ezer 7–14 éves magyar nemzetiségűre kevesebb mint 200 magyar iskolai tanuló jut (Torontálszécsány, Pancsova, Fehértemplom községek). De a szórványközségek egészét tekintve is ez az érték mindössze 720, szemben a tömb községeinek 1060-as összesített értékével.

Hasonló kép rajzolódik ki, ha a magyar első osztályosok számát viszonyítjuk a 6 évvel korábban született magyar nemzetiségűekhez, ugyanakkor az értékek jóval alacsonyabbak (vajdasági szinten ezer 6 éves magyar nemzetiségűre 703 magyar elsős esik a 2016–2019 évek átlagában). Badis Róbert (2017) hívja fel a figyelmet arra, hogy a születéskor magyar nemzetiségűként regisztrált újszülöttek mintegy 25%-a (döntően vegyes házasságokból származók) felnőttként nem magyar nemzetiségűként fogja magát identifikálni. A magyar születések és a magyar elsősök számának különbözete azt mutatja, hogy már jóval a felnőttkor előtt eldől az etnikai orientáció kérdése a szerb oktatási útvonal választásával, a szerb nyelv és környezet dominanciája által. Ennélfogva a magyar születések és magyar elsősök száma közötti különbség ott a legkisebb, ahol a legmagasabb a magyarok aránya és ezáltal legalacsonyabb a vegyes házasságok aránya. Érdekesség, hogy Magyarcsernye község, ahol a magyarok aránya 17%, mindkét mutatóban igen előkelő helyen áll. Ennek hátterében az sejthető, hogy bár magában a községben a magyarok aránya nem túl magas, de a magyarok két településen koncentrálódnak, ahol arányuk meghaladja a 80%-ot. Tehát a települési etnikai arányok önmagukban is fontos tényezők.

Szintén érdekesség Szabadka helyzete, ahol a vonatkozó érték átlag alatti (672). Ennek hátterében ismét az húzódik, hogy Szabadka városában viszonylag magas a vegyes házasságok aránya, és a magyarok csökkenő városbeli aránya (2011-ben 31%) az etnikai szocializációs arányokat a délszláv nyelvi többség irányába tolja. A legalacsonyabb értékeket ismét a dél-bánsági szórványban találjuk (Pancsova: 60, Torontálszécsány: 83, Fehértemplom: 231), de a nagyobb városok községeiben is kedvezőtlen a mutató (Újvidék: 277, Nagykikinda: 293, Nagybecskerek: 399), ami ismét csak a vegyes házasságoknak a magyar beiskolázási folyamatban és a nyelvi/etnikai átörökítésben betöltött kedvezőtlen szerepére hívja fel a figyelmet (75. térkép).

75. térkép: Ezer 6 éves magyar nemzetiségűre jutó magyar tannyelvű általános iskolába járó első osztályos tanulók száma a Vajdaság községeiben (2016–2019-es évek átlaga)

A magyar tanulók számának elmúlt évtizedbeli változása a Vajdaságon belül elsősorban a tömbösödés folyamatára világít rá. A tömböt leginkább lefedő Észak-bácskai és Észak-bánsági körzetekben a fiatalabb korcsoportok részesedése magasabb, mint a teljes magyar népességből való részesedésük, ennek megfelelően az iskolás kontingensben is nagyobb arányban képviseltetik magukat (6. táblázat). Ugyanakkor az Észak-bánsági körzet esetében az elmúlt évtizedben megfigyelhető egy relatív pozícióvesztés: a körzet részesedése csökkent előbb a születésekből, majd ennek köszönhetően 2019-ben már az elsősökből is. Ezzel fordított trend rajzolódik ki a Dél-bácskai körzet esetében, ahol bár 2011-ben még az iskoláskorú kontingens alulreprezentált volt a magyarságon belül, de napjainkban mind az elsősöket, mind az összes tanulót tekintve a körzet részesedése növekszik. Mindez annak köszönhető, hogy egyrészt a magyar tömb kiterjed a Dél-bácskai körzet északi részére is, másrészt Újvidék és agglomerációja – mint a Vajdaság gazdasági centruma, ahol a Vajdaságon belül egyedüliként az elmúlt évtizedben növekedett a népesség száma – viszonylag kedvező adatokkal rendelkezik. A többi körzet egyértelműen a szórvány jellemzőit mutatja, ahol a kedvezőtlenebb demográfiai folyamatok mellett a gyengébb magyar intézményi ellátottság is közrejátszik az alacsony és csökkenő magyar beiskolázottságban.

Irodalom

Badis R. (2017): Demográfiai folyamatok és etno-kulturális reprodukció vizsgálata a vajdasági magyarok körében. Identitás Kisebbségkutató Műhely. Letöltés

Göncz L. (2006): Iskolaválasztás Vajdaságban. In: Gábrity Molnár I., Mirnics Zs. (szerk.): Oktatási oknyomozó. Szabadka:Magyarságkutató Tudományos Társaság. 125–140.  Letöltés

Joó Horti L., Mengyán Pletikoszity I., Csernik I., Badis R. (2014): Magyar gyerek, szerb iskola, avagy a magyar oktatás vonzereje a Vajdaságban. Kisebbségkutatás, 23. 4. 174–187.  Letöltés

Mirnics K. (1997): Az óvodától az egyetemig – anyanyelven. In: Gábrity Molnár I., Mirnics Zs. (szerk.): Anyanyelvi oktatásunk. Szabadka: Magyarságkutató Tudományos Társaság. 137–157. Letöltés

Szügyi É. (2012): Iskolaválasztás a Délvidéken. Kisebbségkutatás, 21. 3. 514–535.  Letöltés

Trombitás T. (2020): A többségi oktatási nyelv választásának társadalomföldrajzi kérdései a vajdasági magyar szórványban. PhD-értekezés, Szeged.  Letöltés

Térképek