Ungvár a háború 512-516. napjain

„Angyalom, hát Ungvárt most látni kell!” - kurjantott a hatvanon túl is tűzről pattant beszélgetőtársam, akivel június elején beszélgettem Záhonyban. A Covid alatt költözött át Ungvárról Záhonyba és bár meg van elégedve új lakóhelyével is, csillogó szemmel beszélt a nagy betűs ungvári életről, a sok új kávézóról és a szépen öltözött emberekről. Így hát elindultam megnézni a kárpátaljai megyeszékhelyt, ahol a Covid előtt jártam utoljára.

A Nyugati pályaudvarról induló Latorca IC tele volt. Debrecen után – két hat év alatti és egy kamaszfiút leszámítva – már csak mi, különböző életkorú nők ültünk a vagonban. A kétórás határellenőrzés során kiderült, hogy az ukránul beszélők jellemzően Hollandiából, Németországból, Spanyolországból tartottak haza a gyermekeikkel. A magyarul (is) beszélők – az elkapott beszélgetésfoszlányok alapján – Magyarországról, vagy horvátországi nyaralásból tértek vissza szülőföldjükre. A veszteglő vonaton számos tipp cserélt gazdát, hogy melyik időszak a jobb a határátkelés szempontjából, mikor vannak kevesebben, mikor indul az utolsó busz Técső felé. Ez az információcsere is jelzi, hogy magyarul is beszélő utastársaim akár heti rendszerességgel utaznak Kárpátaljáról Magyarországra és vissza. A nagymamák hozzák-viszik az unokákat, az anyukák a férjükhöz viszik a gyerekeket, de vannak olyanok is, akik már átköltöztek Magyarországra és a nagyszülőket látogatják Kárpátalján. Mivel a hadköteles korú férfiak nem hagyhatják el Ukrajnát, akik pedig a sorozás elől már külföldre mentek, nem mennek a határ közelébe, a határ mondhatni női térré változott. Jóformán csak az útlevélellenőrzést végző rendőrök/határőrök férfiak, bár esetemben az ukrán oldalon a vámtisztek is nők voltak.

Csapról marsrutkával negyven perc alatt eljutok Ungvárra. Az út szélén helyenként még felbukkannak a hadsereg dicsőségét megjelenítő vagy toborzó plakátok.

A busz utasainak többsége is nő, a férfiak inkább az idősebb korcsoportba tartoznak. Ungvárra érkezve az első változás, amit felfedezek a nagyobb kereszteződésekben elhelyezett toborzó plakátok jelenléte. A második a legváltozatosabb ukrajnai megyékre utaló rendszámtáblákkal suhanó autók az utakon. A szálloda parkolójához érve felfedezem a harmadik jelet: a számos nemzetközi segélyszervezet logójával ellátott autó mellett az ENSZ kötelékébe tartozó gépkocsik várakoznak. Az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezet (UN IOM) kutatást is végzett 2022 végén, amelyet elsődleges adatforrásként használtam a Kárpátalján kialakult helyzet megismerésére. Emellett a helyi magyar nyelvű sajtót olvastam, beszélgettem helyiekkel, és igyekeztem több városrészt bejárni és fényképezni pár nap alatt.

A 2022-es orosz invázió óta az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezet által közölt adat szerint 162 400 regisztrált belső menekült tartózkodik Kárpátalján.¹ Belső menekültek azok, akik harci esemény, vagy biztonságukat veszélyeztető erőszakos cselekmények miatt elhagyták lakóhelyüket (jellemzően Ukrajna keleti megyéiből és a fővárosból) és Ukrajna nyugati területein tartózkodnak. Kárpátalján a menekültek főként három keleti megyéből érkeztek: Harkiv, Doneck és Zaporizzsja. Több mint felük városokban vagy azok agglomerációjában él, elsősorban Ungváron, Munkácson, Beregszászban, Técsőn és Huszton. Ennek praktikus oka, hogy a városokban könnyebb lakást és munkát találni, ügyeket intézni, a gyerekeket beiskolázni és információhoz jutni. Másrészt a menekültek alapvetően a keleti országrész milliós nagyvárosaiból (Zaporizzsja, Harkiv) vagy azok környékéről érkeztek, a városi élethez szoktak. Ahogy márciusban egy falusi beszélgetőtársunk fogalmazott, a náluk lakó odeszai család ugyan nagyon hálás volt a hajlékért, de nem tudták megszokni a falusi közeget (tehénbőgés, kakaskukorékolás, egy utcán zajlik a közösségi élet, ha egyáltalán), és egy hónap után inkább beköltöztek a legközelebbi városba. Becslések szerint a belső menekültek valós száma Kárpátalján a regisztráltak duplája, vagyis 400 000 fő.² A regisztráció elmulasztásának okai között a behívótól való félelem az egyik leggyakrabban említett. Ezt támasztja alá, hogy a regisztrált menekültek között a nők aránya kicsit magasabb (56%), mint a kárpátaljai helyi lakosság körében, míg a nem regisztráltak között magasabb a férfiak aránya (55%).³ Az ENSZ kutatása azt is feltárta, hogy a nem regisztráltak nagyobb arányban élnek ismerősöknél vagy családtagoknál, míg a regisztráltak közül többen bérelnek ingatlant.⁴ Megjegyzik, hogy a regisztráció egyik oka éppen ez lehetett, hogy a regisztrált belső menekültek havi rendszeres pénzösszeget kaptak segélyként az államtól, amely lehetővé tette, hogy lakást béreljenek.⁵ A belső menekültek 32%-a tudott elhelyezkedni rész- vagy teljes munkaidőben, 72%-uk a háború miatt veszítette el munkáját. A nem regisztráltak között magasabb a foglalkoztatottság és anyagilag függetlenebbek, amihez hozzájárul, hogy magasabb arányban végeznek távmunkát, az IT/kommunikáció területen vagy kreatív szakmákban foglalkoztatottak.⁶ Annak, hogy valaki nem regisztrál belső menekültnek, az is oka, hogy közülük többen terveznek tovább vándorolni akár Ukrajna más részeibe, akár külföldre, és egyszerűen szükségtelennek érzik, hogy „bekerüljenek a rendszerbe.”⁷

A kárpátaljai magyar nyelvű hírekben olvashatunk a nemzetközi és magyarországi szervezetek adományosztásáról⁸, amivel a menekülteket segítik. Arról, hogy mobilházakat építenek az elszállásolásukra⁹, vagy épp arról, hogy egy belső menekült kismama adott életet Kárpátalja első újszülöttjének 2023. január elsején.¹⁰ Ugyanakkor nem csak a 400 000 Kárpátaljára érkezett belső menekült, de Kárpátalja lakosainak élete is alapjaiban változott meg. Mi is megírtuk a téli időszak áramkimaradásait¹¹, beszéltünk a nők megváltozott szerepeiről, és megsokasodott feladatairól, a szétszakadt családokról. ¹² Azonban talán kevesebb szó esik arról, hogy mindezek a turbulens folyamatok mennyire érzékelhetőek idegenként a városban járva, milyen lenyomata van a megyeszékhely Ungváron mindennek a háború 500. napja környékén.

Ungvár a háború előtt 115 000 fős város volt. Mivel Ukrajna és Kárpátalja is alapvetően mint kibocsátó terület él a köztudatban, érdemes megemlíteni, hogy az egyetem már a 2010-es évektől fogadott Európán kívüli országokból érkező hallgatókat (jellemzően indiai, dél-kelet-ázsiai és Maghreb országokból érkezőket). Már a 2014-es donbaszi harcok után otthonra talált itt pár ezer menekült. Az Ung parti megyeszékhely a 21. században is soknyelvű, több vallásnak és kultúrának ad otthont. Tegyünk hát egy sétát a város talán legkedveltebb részén, az Ung partján, a védett hársfasorral övezett sétányon. Az árnyas hársfasor mellett a széles sétálóutca a gyalogosoké, kerékpárosoké és rollereseké.

A korzót kávézók, kisebb villaépületek és impozáns, a csehszlovák időszakban épült modernista középületek és lakóházak szegélyezik.

Az utcán, ahogy békeidőben, úgy most is reggeltől estig korzóznak az emberek: csoportban sétáló férfiak, gyerekeket babakocsiban toló anyukák és rollerrel szlalomozó kisgyerekek. Mások limonádét vagy újhullámos kávét

szürcsölnek a teraszokon, amihez francia stílusú cukrászremekeket majszolnak.

Ukrán, orosz, magyar és angol szavakba elvétve vegyül mindezek keveréke is. Látszólag minden olyan, mintha átlagos hétköznap lenne. Amíg fel nem visít a légiriadót jelző sziréna:

Körülnézek, de én vagyok az egyetlen, aki reakciót mutat. Épp úgy folyik tovább az élet és a kávé feletti beszélgetés, mintha mi sem történt volna. A légiriadó végét, olykor akár két órával később, egy hosszú sziréna jelzi. Ami azt jelenti, hogy valahol a közelben, egy szomszéd megyében két órán át volt légitámadás – miközben mi Ungváron békésen sétáltunk. Hozzászoktunk, mondják a helyiek. Kárpátalját összesen egyszer, még tavaly érte rakétatámadás. Csak közhelyek jutnak eszembe, minthogy „bármihez hozzá lehet szokni”.

A kávézók teraszai a nap bármely szakában megtelnek laptopon pötyögőkkel, kismamákkal, üzletember és üzletasszony kinézetű és legutolsó divat szerint öltözködő emberekkel, legyen az az elegáns vagy a lezser városi viselet. A korzó mentén helyenként homokzsákok torlaszolják el a pinceablakokat, de elsőre azt gondolhatnánk, hogy árvízvédelmi elővigyázatosság ez inkább a folyóhoz oly közel.

Az utcákon sok a fiatal, köztük férfiak is. Sokkal több, mint amennyit Beregszászon márciusban láttunk, a teljesen üresnek tűnő falusi terekről nem is beszélve. Ennek változatos oka lehet: szabadság, eltávozás, nyaralás, mentesség vagy éppen az, hogy sokan csak időlegesen tartózkodnak itt, mielőtt visszamennek, vagy továbbmennek nyugatra.

A kávézók és éttermek egyben az információcsere terei is. A városban számos új kávézó nyílt, többek között a lembergi csokizó is immár két üzlettel rendelkezik a belvárosban. Mivel én csak Ukrajna egyéb részein láttam ezt a hálózatot (Lemberg, Odesza, Kamjanec-Pogyilszkij), számomra ez mindennél kézelfoghatóbb jele annak, hogy Ungvár új köteléket épít a Kárpátokon túli országrésszel, vagy más oldalról megközelítve, megjelent az a kritikus tömeg, amely biztosítja a keresletet. Ugyanígy újdonság volt a Roshen két márkaboltja, amely a szokásos pompás berendezéssel és előzékeny kiszolgálással várja a vásárlókat az Ung mindkét partján.

Mindeközben ugyanúgy megvan a Rákóczi kávézó és a város új plázájának neve Pannonia, latin betűkkel írva. A boltokban elképesztő választék várja a vásárlókat: a francia boroktól, belga söröktől, a perui fair trade bio kávéig, lengyel és cseh édességekig és Erős Pistáig, illetve a helyi tej-, hús- és haltermékekig mindent meg lehet vásárolni. Amennyiben az infláció miatt vékonyabb pénztárcája megengedi ezt a vásárlónak. Budapestiként is váratlan volt, hogy az egyik üzletlánc szupermarketében a kistermetű kutyák külön erre a célra átalakított bevásárlókocsiban kísérhetik gazdáikat a boltban.

Amikor helyi beszélgetőtársaimat arról kérdezem, hogy miben látszik a belső menekültek megjelenése, a következőket említik: megjelentek „rocker és punk kinézetű” emberek, sokkal több tetovált férfit és nőt illetve nagyon jól szituált embert, főleg nőket látni, akik a legutolsó divat szerint öltözködnek és a legmodernebb arckezelési eljárásokat veszik igénybe. Ez azt jelenti, hogy megjelentek az ezeket a szolgáltatásokat nyújtó szalonok is. Az ENSZ említett felmérése egyébként azt találta, hogy a helyi lakosok többsége számos előnyét látja a belső menekültek érkezésének: a kereslet élénkülése, Ukrajna egyéb részeivel kapcsolatos korábbi attitűdjeik megváltozása, a közös vonások felismerése. Ugyanakkor feszültséget is okoz a belső menekültek érkezése. A hirtelen megemelkedett ingatlanbérleti díjak¹³, vagy a belső menekültek egy részének a kárpátaljaihoz képest eltérő és magasabb fogyasztási színvonala¹⁴ látens feszültségforrás (lehet).

A magyar kisebbség szempontjából fontos megemlíteni, hogy már 2016-os és 2018-as interjúinkban is felmerült, hogy nehéz volt Ungváron magyar rendezvényt szervezni, mert kevesen voltak otthon. Ugyan zenés-táncos összejöveteleket a háború kitörése óta tilos tartani, de ha egy könyv- vagy festészeti bemutatót meg tudnak szervezni, azokra is leginkább már csak az idősebb generáció látogat el. Sokan távoztak. Hogy csak időlegesen vagy örökre, az nagyban függ attól, hogy milyen hosszan húzódik el a háború s milyen rendszer épül ki utána.

A háborúra a szirénák, a katonaruhás fiatalok és a katonai temetések szertartásai emlékeztetnek leginkább. Ahogy mondják, van, hogy egy héten többször is végighalad a városon a fronton elesett katona koporsóját szállító kocsi, amelyet egy ukrán népdalokat játszó, ukrán nemzeti zászlóval fedett autó vezet fel. Ottjártamkor a Nezalezsnoszti (Függetlenség) rakparton, a Holodomor emlékműnél gyűltek össze a gyászolók és megemlékezők.¹⁵ Papok mondtak imát a koporsónál. Sokan hoztak virágot, az arra járó lakók is megálltak rövid időre, vagy letérdeltek és keresztet vetettek tisztelgésül.

Habár a legváratlanabb percekben sikolthat fel a sziréna, mindenkinek van vesztesége, a bizonytalanság általános, a jövőt tervezni lehetetlen. Mégis Ungvár 2023 júliusában, a háború 512-516. napjain egy olyan város, ami él, és aminek lakói élni akarnak.

Erőss Ágnes