Sötét idők Kárpátalján

A háború 330. napja. Avagy lassan egy éve már annak, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. Miközben a magyarországi és a világsajtó weboldalain egyre lejjebb kell görgetnünk ahhoz, hogy Ukrajnáról szóló híreket találjunk, miközben egyre több (nem ukrajnai) ismerős kérdezi, hogy „tart még a háború?”, addig Kárpátalja és az ott élők talán most érzik legsúlyosabbnak helyzetüket az invázió kezdete óta.

Az ukrán energetikai infrastruktúrát célzó támadások hónapok óta zajlanak, az elemzők szerint a jövőben pedig csak súlyosbodnak majd, így a tartós áramkimaradások mindennapossá váltak egész Ukrajnában, így Kárpátalján is. A tél beköszöntével ez különösen nyomasztó, hiszen a legtöbb lakóházban a fűtési rendszer összeköttetésben van az árammal, azaz, ha nincs áram, nincs fűtés. És akkor az olyan luxusról, mint a víz, az internet, vagy a közvilágítás még nem is szóltunk. Több hónapja tart már az az állapot, miszerint naponta összesen pár órára biztosítják a szolgáltatók az áramot, illetve vészleállásokat rendelnek el „az energiarendszer stabilizálása érdekében”. Mindez nem csak a kényelmi szempont vagy a fűtés hiánya miatt aggasztó, de a kisvállalkozók, az otthonról dolgozók (pl. fodrászok, autószerelők) megélhetése is ellehetetlenült. Eközben a hivatalos szervek a jövőben még hosszabb áramkimaradásokra figyelmeztetnek.

A szerencsésebbek megengedhetik maguknak, hogy különböző eszközökkel pótolják az áramkimaradást, de az aggregátorok, akkumulátorok, átalakítók többszázezer forintos tételek és a tömbházban élőknek ez sem jelent megoldást. És akkor még nem beszéltünk az iskolásokról, óvodásokról sem! Ugyan sok intézményben áramfejlesztőkkel megoldották az áramszolgáltatást, de a gyakori légiriadók miatt a kicsik és nagyobbak ilyenkor az általában fűtetlen óvóhelyekre kényszerülnek, sokszor több órára. Ott, ahol alternatív módon nem tudták megoldani a fűtést, marad a kabátban való ücsörgés, vagy egy rövidített nap után mehetnek haza, a sötétségbe.

Tanóra a csepei általános iskolában. Kárpátalja, 2022. december 11. Forrás: Facebook

Akinek van Kárpátaljáról származó ismerőse, az általában tudja, hogy ők a „jég hátán is megélnek”, hogy „ők mindig feltalálják magukat”, hogy „ők mindig derűlátóak”…. Azonban annak ellenére, hogy a térséget (eddig) nem érték légi csapások – az egy volóci támadást kivéve – naponta érkeznek gyászjelentések a fronton elesett kárpátaljai áldozatokról, férfiak ezrei bujkálnak, vagy kényszerültek külföldre. A tartós bizonytalanság, a behívóktól való félelem, a napi szintű légiriadók, a folyamatos áramkimaradások még a legoptimistább és legkitartóbb kárpátaljaiakat is elcsigázzák. Egyre több olyan bejegyzés található a közösségi oldalakon, ami arról szól, hogy a háború előtt Kárpátalján élők manikűrös, tanári, idegenvezetői, mérnöki, stb. állást keresnek Magyarországon, vagy máshol Európában. Ahogy az egyik kárpátaljai fiatal ismerős fogalmazott: „Nagyon sokan eljöttünk. Úgy köszöngetünk már itt Pesten egymásnak a buszon meg a boltban, minta az lenne a normális, hogy itt vagyunk.”

Beszédes az is, ami karácsony előtt volt jellemző a magyar–ukrán határon. Korábban a karácsonyi időszak előtt az Ukrajna irányába tartók kígyóztak hosszú kocsisorokban, hiszen a legtöbb kárpátaljai család valamelyik (vagy több) tagja külföldi munkavállalásból tartja el családját, az ünnepi időszakot azonban igyekezett szülőföldjén, a rokonokkal, barátokkal ünnepelni. 2022-ben azonban az a jelenség volt megfigyelhető, miszerint Magyarország felől szinte üres volt a határ, alig pár autó várakozott. A szemközti sávban viszont annál többen, jellemzően idősebb szülők, vagy nők, és a velük utazó gyerekek várták türelmesen, hogy a többórás várakozás után végre átléphessék a határt, hogy a külföldre kényszerült férfi családtagjaikkal ünnepelhessenek. A háború kitörésének első napjai és a hadiállapot bevezetése óta ugyanis a katonakorú férfiak (18-60 év) számára továbbra sem átjárható a határ, így a nők szerepe még inkább felértékelődött. Nem csak a munkahelyen és családanyaként kell helyt állniuk, de újonnan – a férfi családtagok hiányában – meg kellett tanulniuk azt is, hogy hogyan kell „beröffenteni” az aggregátort, hogyan kell összekötni az akkumulátort az áramátalakítóval, miközben az éjszaka közepén mosnak, kenyeret sütnek, vagy épp mosogatnak, mert akkor van többet áram, akkor van lehetőség erre.

A kárpátaljai megyei áramszolgáltató által közölt „napi menetrend” a leállásokról (a sorok az egyes településcsoportokat jelölik, míg a színes kockák jelölik a leállások idősávját)

A háború 330. napja. Avagy lassan egy éve már annak, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát. A szakértők szerint a háborúnak egyhamar nem lesz vége. Sokan kitartanak még Kárpátalján, de minél tovább húzódik a háború, annál nehezebb megőrizni az optimizmust a jövőt illetően, a jelenben pedig marad a háborús mindennapok sötét valósága.